Ikrek a családban

Kisbükk major a Bakony gyöngyszeme

bevezető út

Aki szereti a természetet, biztosan szívesen jár-kel a Bakonyban, ha pedig már úgyis erre jár az ember, érdemes ellátogatni a Kisbükk majorba. Mi egy osztálykirándulás keretén belül látogattunk el ide. Szülők, gyerekek, testvérek, tehát voltunk legalább ötvenen.

Csesznek végén egy bekötő útról jutottunk a majorba, amikor elállt a szavunk. Sokat hallottunk már róla, de ez tényleg csodálatos. Egy kis meseország, a nyugalom szigete. A városban nevelkedő gyerekek itt minden egyes négyzetméteren találnak felfedezni valót. Rengeteg állat van a majorban, akik közé be is lehet menni, ha korán érkezünk az állatok etetésében is részt vehetünk. A jurtasátor szintén egy elkerülhetetlen pont az udvaron. A hatalmas szalonnasütő hely egy fantasztikus délutáni, esti program helyszíne.

Ide eljöhet az ember egy napra, több napra, családdal, barátokkal, osztállyal, ami biztos, minden korosztály élvezni fogja az ottlétet.

Mi egy 3 órás túrára is elmentünk, visszaérve paprikás krumplit főztünk bográcsban. Ellátogattunk a kis tóhoz, megnéztük az összes állatot, egy jót beszélgettünk és energiával feltöltődve tértünk haza.

Ez a kirándulás októberben volt, terveztünk egy téli, havas túrát is, ami ugye érthető okokból elmaradt, de májusban újra visszatérünk.

Kisbükk Major és Turistaszálló

Cím: H-8419 Csesznek, Sarok köz 18.

web: Kisbükk major

3 1456660_694093360603939_1722312743_n a környéken baromfi Borzas kutya cica csibe disznó Füli a szamár havas táj havas táj2 havas táj3 homokozó kecske kecskék kocsikázás ludak Maca és Milze major Mici Mimi pulyka reggeli ropogós kenyér Süni Szamár tábortűz tehén Túristaház túristaház2 vadkacsa

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!