Ikrek a családban

Túlterheltek a diákjaink

Mikor fogjuk már fel ésszel, hogy nagy a baj! Hová hajtunk, miért futunk, miért szakítjuk meg gyermekeinket már az alsó tagozatban is? Miért utáltatjuk meg velük az iskolát idejekorán? Miért vesszük el tőlük a tudás iránti vágyat és öljük meg a kíváncsiságukat? Miért nem hagyunk időt arra, hogy egy délelőttöt a parkban tölthessenek a tanító nénivel és játszanak, beszélgessenek? Mikor teszünk már valamit?

túlterhelt diák

Mi szülők hajlamosak vagyunk a sikerorientált szemlélet szerint nevelni a gyermekeinket, ennek jegyében visszük őket egyik különóráról a másikra. Beszállunk a “játékba”, hogy csak a kitűnő bizonyítvány a bizonyítvány és igyekszünk minden kisgyermekből menedszert és ügyvédet nevelni annak reményében, hogy felnőttként így biztosan boldog lesz. De leginkább azért, mert ezt az elvárást támasztottuk mi magunk gyermekeink elé!

Egy nemzetközi összehasonlítás szerint a magyar diákok jóval több időt töltenek házi feladat írásával, mint külföldi társaik többsége. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a tanulók rendszeres kötelező feladatai akár heti 38-40 órára is rúghatnak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet felmérése szerint a 29 mért ország közül Magyarországon fordítják az ötödik legtöbb időt a leckére a gyerekek. A 15 éves magyar diákok átlagosan heti 6,2 órát töltenek házi feladatok írásával, ami jóval magasabb a 4,9 órás átlagnál.

Nemcsak a házi feladatok mennyisége, de a kötelező óraszámok is magasabbak a magyar köznevelésben – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója szerint az új kerettantervek és a mindennapos testnevelés miatt az érintett évfolyamokon gyakran heti 36 órát tesznek ki a kötelező iskolai feladatok, sőt olykor ennél többet is. És akkor még a ház feladatnak neki sem állt, a különórákon még nem vett részt a gyermek!

túlterhetlt magyar diákok

A túlterhelt rendszer ellen lázadva egy óbudai iskola alsós tanító nénije egy manapság furcsa dolgot tett és ezzel pillanatok alatt nemcsak a gyermekek, de az internet sztárja is lett.

A hétvégére nem adott ház feladatot!

Miután a tanító néni táblára írt üzenete szélsebes szárnyakra kapott az interneten, pillanatok alatt százezrekhez jutott el, így reagált:

“A gyerekeket meg kell értenünk, tudnunk kell igazodni az ő tempójukhoz, és ami a legfontosabb: szeretettel kell nevelnünk őket.  Az a fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy szeressenek tanulni, és folyamatosan megtartsuk bennük azt a motivációt, amit alsóban még valóban nem olyan nehéz kialakítani.”

forrás: origo.hu, index.hu

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!